Kronológia

Az Egerben működő Gajdos Zenekar történetét megelőzte a Kaloda együttes működése. A Kaloda, melyet Vörös Attila gitáros és Kamrás Lajos ütőhangszeres-énekes alapított, (a névadó Turcsányi Sándor „Turpi” volt, a 80-as években rendkívül népszerű, egri Pótkerék zenekar frontembere) és a hetvenes évek akusztikus rockzenéjét játszotta, valamint saját számokat. Ehhez az együtteshez csatlakozott Okos Tibor gitárosként. Vörös Attila átigazolt a Pótkerékbe basszusgitárosnak 1981 telén. Ezután az ismét két főből álló Kaloda együttes munkássága a versmegzenésítések és a gyerekműsorok felé tolódott el. Egy ilyen gyermekműsoron, melyet 1982 nyarán, az Egri Várban szerveztek, lépett oda a Kaloda zenészeihez, a már akkor Népművészet Ifjú Mestere címmel rendelkező Fajcsák Attila, biztatva a zenekart a magyar népzene tanulására, felajánlva a közös munkát. Bár ekkor még egy ideig Kaloda néven működött az együttes, de a Gajdos Zenekar fogantatási pillanata ez a nap volt:

01_kaloda_470

Kamrás Lajos és Okos Tibor mögött, a baloldali bajuszos férfi Fajcsák Attila.

A rendszeres gyakorlás már egy év múlva meghozta a gyümölcsét: TV felvételek, Ki-Mit-Tud országos verseny, rádiófelvétel, fesztiválok sorozata állt a zenekar mögött. Az akkor nyitó Ifjúsági Ház adott próbahelyet a Kalodának. A következő években bővült az együttes létszáma. Először Horváth Attila bőgős-gitáros csatlakozott a zenészekhez.

02_kaloda_a_470

 

Kamrás Lajos, Horváth Attila, Fajcsák Attila

Később Barta János klarinétos és Kubinyi József furulyás-fuvolás érkezett a Kalodába.

03_kaloda_kis_439

Horváth Attila, Fajcsák Attila, Okos Tibor, Barta János

 

Az első törést az 1986-dik év hozta. Kamrás Lajos távozott a zenekarból. A megmaradt tagság úgy döntött, hogy –tiszteletben tartva a Kamrás Lajos által hozott Kaloda nevet – új nevet választ. Ekkor esett a Gajdos névre a választás.

Évekig működött a kezdeti Gajdos Zenekar egyre nagyobb sikerrel. Időközben a hangszerpark is bővült, a zömmel pengetős és fúvós hangszerek mellett, megjelent a vonósok használata is. Egy idő után azonban fogyni kezdett a tagság. Barta János és Kubinyi József elköltöztek Egerből. Végül Fajcsák Attila kiválásával két főre csökkent a létszám. Ebben a helyzetben jött az égi segítség: Gulyás András (Zénó) - aki addig a gyöngyösi Vidrócki táncegyüttes kiváló és tapasztalt hegedűse volt - , Egerbe költözött, és örömmel vett részt a közös munkában. Az első szólóénekes Csernaburczki Zsuzsa volt. Ezután jelentkezett a zenekarnál Szabó Attila (jelenleg Csík Zenekar), aki főiskolai tanulmányait kezdte épp Egerben és igen nagy kedvet érzett a magyar népzene tanulásához. Az újabb Gajdos zenekar ismét sikeresnek bizonyult. Évekig járták együtt Magyarország és Európa más országainak színpadait.

04_gajdos_kis_470

Szabó Attila, Gulyás András, Csernaburczki Zsuzsanna, Okos Tibor, Horváth Attila

Gulyás András és Csernaburczki Zsuzsa távozása után némi tétovaság kezdett kialakulni. Ezt Sára Noémi, már korábban is ismert népdalénekes oldotta fel. Prímásunk Szabó Attila maradt. Ekkor érkezett az első stúdió felkérés, egy Felföldi Népzene című kazettára, amely összeállításánál szabad kezet kapott a zenekar. Ez a felvétel 1992-ben meg is jelent.

05_gajdos_kis

Elöl: Sára Noémi, hátul: Okos Tibor, Szabó Attila, Horváth Attila

 

Később Sára Noémi kivált az együttesből, hiányát azonban szinte rögtön enyhítette Király Tibor cimbalmos megjelenése. Az addig még a Gajdosban nem használt hangszer a zenekarnak új lehetőségeket, Király Tibor sokoldalúsága, zenei rátermettsége pedig nagyobb lendületet adott. Ehhez a csapathoz csatlakozott 1994-ben Maczkó Mária, a már akkor is országos hírű énekes.

06_gajdos_kis

Szabó Attila, Horváth Attila, Király Tibor, OkosTibor, Maczkó Mária

1995-ben elkészült a második önálló kazetta, Sírnak a csillagok címmel.

07_gajdos_kis

Ennek népszerűségén felbuzdulva, 1998-ban az Amerre én járok című követte, amely már –követve a technikai fejlődést- CD-n is megjelent.

08_gajdos_kis_470

 

Újabb három év múlva, 2001-ben ismét CD-t adott ki az együttes, ennek címe: „…világ közepén legyek …”. Emellett számos TV és rádiószereplés dicsérte a Gajdos Zenekar működését megkapták a Népművészet Ifjú Mestere címet, és Eger városa Pro Agria emlékplakettel tüntette ki a város népzenészeit. Európa majd minden országába elvitték a magyar népzene jó hírét, miközben városukban elindították és népszerűvé tették a táncházat, dudásfesztivált szerveztek, neves vendégeket hívtak a Gajdos Klubba, egyszóval szerves részeseivé váltak a város kulturális életének.

09_gajdos_kis_470

Ez a felállás sem bizonyult véglegesnek. A közös munka sajnos a 9. évben megrekedt, terméketlenné vált. Szabó Attila, Maczkó Mária és Király Tibor új utakat kerestek, míg Horváth Attila és Okos Tibor a Gajdos újbóli felépítésén törte a fejét.

2002-ben először Polgár Lilla népdalénekes érkezett új tagként a zenekarhoz, majd hosszas keresgélés után Buborék István hegedűs kötelezte el magát az egri csapat mellett. 2006-ban pedig csatlakozott Szabó Adrien prímás is. Az új felállás első produkciója egy új CD, „Vessünk számot” címmel.

10_gajdos_kis

Buborék István, Polgár Lilla, Szabó Adrien

 

11_gajdos_kis_470

 

A lemezen az említett tagok mellet ütős hangszereken közreműködik Okos Gergely.

12_gajdos_kis

2007-ben új tag érkezett, a Dűvő zenekart otthagyva csatlakozott Andrássy Ferenc cimbalmos. Így eddigi legnagyobb létszámát érte el a Gajdos, egyben az egyik legkreatívabb időszak indult el.

13_gajdos_kis_470

Ezzel a csapattal az első közös munka egy adventi lemez, Missa Pastorale (Pásztormise) címmel. A lemez ösztönzője és mecénása Lőrincz György, a St. Andrea pincészet vezetője.

 

14_gajdos

A Gajdos Zenekar azóta is töretlenül halad a megkezdett úton. Koncertek, táncházak, táborok, kiadványok sora mellett gyermekek hadait tanították már a népzenére, akik közül többen is zenei pályára léptek. Mindezek elismeréseként, 2010 decemberében megkapták a megye egyik legrangosabb elismerését, a Príma Primissima díjat.

15_gajdos_kis

A zenekar 2011-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A jubileumi koncertre új CD is jelent meg, GAJDOS 25 címmel.

16_gajdos_kis

A koncert október 16-án vasárnap volt, az egri Gárdonyi Géza Színházban. A teltházas koncertet a Duna TV és a TV Eger rögzítette. A Duna TV műsorában 2011 november 6-án és 13-án  volt látható az Élő Népzene című műsorban.

Készülődünk még gyermekeknek szóló mesekoncertünkkel, „Ködbe kószált birodalom” címmel, melyet könyv formában is megjelentetünk CD melléklettel

 

KRONOLÓGIA

1982

Megalakul a Kaloda, a Gajdos Zenekar elődzenekara, amely először populáris zenét játszik, majd népzenei feldolgozásokkal kezd el foglalkozni.

1986

Megalakul a Gajdos, Fajcsák Attilával, Horváth Attilával, Barta Jánossal, Kubinyi Józseffel és Okos Tiborral.

1989

Okos Tibor furulyás szólistaként a Népművészet Ifjú Mestere lesz.

1992

Elkészül a zenekar első szerkesztett kiadványa, „Felföldi népzene” címmel.

1993

A Gajdos átveheti a Népművészet Ifjú Mestere címet. Megszervezik a Magyar Dudások Találkozóját Egerben, amely ezután hat éven keresztül kerül megrendezésre.

1994

A zenekar augusztus 20-án Pro Agria emlékplakettet kap Eger városától.

1995

Megjelenik az első önálló kiadvány, a „Sírnak a csillagok” c. kazetta.

1996

Tíz éves jubileumi koncert szeptember 21-én. Vendégek: Méta, Csík zenekarok, Réti Árpád színművész.

1998

A Gajdos Egyesület megpályázza és megnyeri a Szüreti Hetek Egerben rendezvénysorozat megrendezésének jogát.

Március 15-e alkalmából jelenik meg a második kiadvány – CD-n és kazettán – „Amerre én járok” címmel.

Nyáron felkérést kapunk Tolcsvay Bélától, hogy közreműködjünk új, „Csillaglánc” című műsorában és a hangszerelésben is vegyünk részt. A mű elkészül, ősbemutatója 1998. augusztus 18-án volt Balatonfűzfőn.

Eközben a zenekar részt vesz egy osztrák színdarabban is, Ausztriában. A darab címe: "Dracula, Dracula".

Új műsor születik az Eger ünnepe rendezvénysorozat alkalmából. „A fonótól a koncertteremig” a címe az Egri Szimfonikus Zenekar és a Gajdos Zenekar közös műsorának.

1999

Február 20-án a Duna TV Muzsika-szó című műsora a Gajdos zenekarral foglalkozik, önálló portréműsor keretében.

Ősszel zajlik le nagy sikerrel az I. Bécsi Táncháztalálkozó, melyre mi is meghívást kapunk.

2000

Másfél hónapra Portugáliába utazik a zenekar, egy 22 alkalomból álló koncertsorozatra.

November végén felkérést kap a zenekar az egri Gárdonyi Géza Színház direktorától, egy Bánk bán előadás zenei összeállítására és a darabban való közreműködésre.

2001

Ekkor indul el a Maratoni Folk Hétvége Egerben, melynek társszervezője a Gajdos Egyesület. Elkészül az új kiadvány: „… világ közepén legyek!” címmel.

A Gajdos zenekar 15 éves jubileumi koncertje ősszel kerül megrendezésre.

2002

Polgár Lilla ekkor kéri fel a zenekart, hogy közreműködjenek szólólemezén, mely tavasszal jelenik meg „Szeretet próbája” címmel.

Júniusban átalakul a Gajdos, az új tagok: Polgár Lilla, és Mészáros Tibor.

2003

Új prímásunk Buborék István lesz.

Októberben egy Csehországi fesztiválra kapunk meghívást.

2004

Egy hetes koncertkörúton veszünk részt, Franciaországban. Vendégként Orosz Gábor jön velünk cimbalmozni.

Megjelenik Okos Tibor könyve: „A hangszeres magyar népzenéről”.

Elkészül Herczeg Flóra szólólemeze, melyen a Gajdos Zenekar is közreműködik.

2006

Megjelenik következő lemezünk: „Vessünk számot” címmel.

Új tagunk Szabó Adrien prímás lesz.

2007

Andrássy Ferenc cimbalmos is csatlakozik a zenekarhoz, így az eléri jelenlegi összetételét és eddigi legnagyobb létszámát:

Polgár Lilla - ének,

Szabó Adrien - hegedű,

Buborék István - hegedű,

Okos Tibor - brácsa, duda, furulya,

Andrássy Ferenc - cimbalom, tekerő,

Horváth Attila - bőgő, koboz, gitár,

Okos Gergely - ütőhangszerek.

Elkészül karácsonyi dalokat tartalmazó lemezünk „Missa Pastorale” címmel.

2008

Kéthetes portugáliai út a Szinva Néptáncegyüttessel.

Első ízben jelölik a Gajdos Zenekart a Príma Primissima díjra.

2009

Elindítjuk a Gajdos Népzenei és Néptánc Gyermektábort Parádon.

Újra jelölik a zenekart a Príma Primissima díjra.

2010

Második alkalommal tartjuk meg a Gajdos Gyermektábort.

Elkészülnek a Ködbe kószált birodalom c. mesekönyv mellékletének felvételei.

A Gajdos Zenekar kapja a Príma Primissima díjat.

2011

Új helyre költözik a Gajdos Tábor. Az új helyszín Mátrafüred.

Jubileumi koncert, megjelenik a Gajdos 25 c. jubileumi CD.